2°C van a hőmérőjén, az ég pedig szürke, mégis… nagy hópehely kezd esni. Ez nem optikai csalódás, hanem egy jól ismert időjárási jelenség. Bár sokak számára a hó a nulla fok-kal kapcsolódik, a tudományos valóság ennél árnyaltabb. Gyakran láthatunk olyan hóviharokat, amelyek a talajon megmaradnak, miközben a környezeti hőmérséklet technikailag felső a fagyáspontnál.
De akkor mégis, miért nem alakulnak át ezek a jeges kristályok esővé, mielőtt elérnének minket? Ismeretes "felmelegedési hó" vagy izotermia néven, ez a jelenség precíz fizikai mechanizmusokra épül. Íme a három legfőbb ok, amiért a hó képes kitartani addig, amíg hozzánk ér.
A hóember nem a járda szintjén születik, hanem sok kilométernyi magasságban, ahol a hőmérséklet jelentősen negatív (gyakran -10°C és -20°C között mozog). Bár a talajközeli, melegebb levegőréteg nagyon vékony (csupán néhány száz méter), a hópelyeg nem tud teljesen megolvadni még akkor sem, amikor eléri a talajt. Ezért nagy valószínűséggel "nedves hó" vagy "tésztaszerű eső" formájában érkezik, de továbbra is jég marad belőle.
Ez az egyik legmeglepőbb tény. Ahhoz, hogy egy hópelyhet megolvadjon, hő szükséges. Ha nagyon száraz levegőbe esik, egy része közvetlenül elpárolog. Ez a párolgási folyamat energiát von el, és azonnal lehűti a környező levegőt a hópehely körül. Így a hópehely saját „hideg buborékát” hozza létre, ami védelmet nyújt számára, hogy 3°C vagy 4°C hőmérsékleten is átmenjen anélkül, hogy esővé alakulna.
Amikor intenzíven kezd havazni, a hatalmas mennyiségben hulló hideg pelyhek végül lehűtik az átmenő meleg réteget, amelyen keresztül haladnak. Olvadás közben az első pelyhek elveszik a meleget a környezeti levegőtől. Lassan-lassan csökken a hőmérséklet, egészen közel kerülve a 0°C-hoz. Ezért láthatjuk, hogy a hideg eső alig néhány perc alatt hóvá alakul át.
Ez az oldal tartalmazhat mesterséges intelligenciával támogatott elemeket, további információ itt.
