Le Roi se meurt: Eugène Ionesco darabja a Théâtre de l'Epée de Bois színházban

Mi lenne, ha a haldoklás gyötrelme saját előadássá válna? A Théâtre de l'Épée de bois / Salle en pierreEugène Ionesco metafizikai világába kínál merülést az 1962-ben készült Le Roi se meurt című emblematikus darabon keresztül, amelyet itt Jean Lambert-wild rendez, hűséges munkatársa, Catherine Lefeuvre kíséretében, október 2-tól 2025. november 9-ig. A produkcióban Odile Sankara, Nina Fabiani, Vincent Abalain, Aimée Lambert-wild és Vincent Desprez játszik, a díszlet és a technikai felszerelés pedig a világ fokozatos eltűnését hivatott érzékeltetni a főszereplő halálával.

Ebben az új értelmezésben Jean Lambert-wild Bérenger királyt Gramblanc, az ő fehér bohóca alakjában játssza, egy szokatlan és költői figura, aki több mint huszonöt éve visszatérő szereplője műveinek. Ez a művészi választás szándékos diszkrepanciát teremt a bohózat látszólagos könnyedsége és a szöveg tragikus háttere között, kiemelve a figura expresszivitását, túlzásait és zavartalanságát a kérlelhetetlennel szemben. A színpadi adaptáció átveszi a szöveg barokk aspektusát, a groteszk és túlzó ízlését, miközben láthatóvá teszi a színházi mesterkéltséget - tisztelgés a szerző saját szemléletmódja előtt.

Egy romokban heverő királyságban előre megjósolt agónia.

A Le Roi se meurt (A király haldoklik ) egy képzeletbeli uralkodó, I. Berenger utolsó óráit mutatja be, aki hirtelen szembesül közelgő halálának hírével. Körülötte a királysága szétesőben van, a hozzá legközelebb állók készülnek a távozására, de ő nem hajlandó elhinni, lázadás, tagadás, félelem és abszurditás között ingadozva. A díszlet megreped, a falak megremegnek, a tér vékony bőrként zsugorodik: az egész világegyetem apránként elhalványul, lassú agóniájának ritmusára.

Mellette két nőalak állítja szembe a halál két látomását: Margit királyné ünnepélyesen és elszántan kíséri őt az elválásban, míg Mária királyné kétségbeesetten és szeretettel ragaszkodik az élethez. A két nő közötti feszültség egy tágabb konfliktust kristályosít ki, a semmi misztikus elfogadása és az elengedés nyugati elutasítása között.Ionesco szövege a tibeti halottaskönyvre és Keresztes János misztikájára való utalásokkal azt a határmozzanatot dramatizálja, amikor a tudat a semmi küszöbén, a félelem és a tisztánlátás között ébred fel.

• Olvassa el még
• Párizsi darabok most és a jövőben
• Mit érdemes megnézni Párizsban ezen a héten? Színházi előadások és műsorok, amelyeket nem szabad kihagyni
• A hét jó tippjei Párizsban és az Île-de-France régióban, 2025. december 1-jétől 7-ig

Fehér bohóc és egzisztenciális színház között

A Le Roi se meurt ( A király haldoklik ) Jean Lambert-wild rendezésében készült változata a bohózat és a metafizikai színház művészetének egyedülálló felfedezése. Gramblanc karaktere nem Bérenger utánzására törekszik, hanem magába szívja, megtestesíti őt a nyers jelenlét formájában, ahol a színészi játék összeolvad a léttel. A színház itt kísérő rituálévá válik, tragikus szertartássá, ahol a humor a pánikhoz simul, és a gyötrelem költői anyaggá válik.

Catherine Lefeuvre, a szöveg társadaptora folytatja a nyelv mint a kinyilatkoztatás eszközeinek vizsgálatát, a színházi szót a kétség, a bukás és a kudarc - a fehér bohóc számára kedves figurák - szűrőjén keresztül vizsgálja újra. Ez a feldolgozás megújítja a szöveg dramaturgiáját, kiemelve annak szimbolikus jelentőségét anélkül, hogy pszichológiai illusztrációvá redukálná.

Egy előadás az egzisztenciális színház szerelmeseinek

Ez a produkció azoknak a nézőknek lehet érdekes, akik kíváncsiak a kortárs színházi írásra, és érzékenyek a tragédiát, a vizuális költészetet és a bohózatot ötvöző hibrid formákra.Ionesco, Beckett és más, a színházat és az előadást ötvöző színházi formák rajongói a szerző szellemiségéhez hű, mégis szabadon újraértelmezett művet találhatnak benne.

Másfelől ez az előadás kétségtelenül nem a klasszikus értelemben vett könnyed szórakozást vagy elbeszélést kereső közönségnek szól. Szándékosan lassú tempója, az eltörlés esztétikája és témája - a kikerülhetetlen halál - megköveteli az érzelmi rendelkezésre állást és az abszurd színház és a szimbolikus reprezentáció kérdéseinek bizonyos fokú megértését.

Az eltűnés színháza a Salle en pierre szívében

A díszletelemek teljes mértékben szerepet játszanak az előadás érzékszervi élményében. A romokban heverő térként felfogott színpad a király beteg testének tükörképévé válik, szívének minden rezdülése megrázza a trónterem falait. Ily módon az előadás szó szerint követi a karakter pályáját, egy olyan esztétikában, ahol minden technikai részlet - világítás, hang, mozgás - hozzájárul a világ eltörléséhez.

A színészek a legkülönbözőbb területekről - színház, cirkusz, kabaré, lovasművészet - érkeznek, hogy a projekt kollektív, interdiszciplináris dimenzióját kibővítsék. Mindegyikük színpadi jelenlétével hozzájárul ehhez az álomszerű, alkonyi freskóhoz, ahol a színpad az átmenet metaforájává, a végső színházává válik.