A 20. kerület szívében, az épületek között, elrejtve találunk egy kis csodát. Egy túlélőt, egy időkapszulát, mely kihívóan állja az utca forgatagát: a Hermitage Pavilon. Ez nem egy látványos, csillogó attrakció, nem egy párizsi ikon, amit minden képeslapon megláthatunk, hanem inkább egy halk sóhaj a múltnak, egy XVIII. századi "őrület", amely csodával határos módon megmenekült a város mohóságától.
Azt a helyet keresve érdemes elsétálni a Bagnolet kapu környékére, ahol egy meglepő zug vár rám Párizs határán. És ott, egy szerény kerítés mögött, egy apró kert bontogatja szirmait, és az épületét is megmutatja a Szalont. Olyan, mintha egy bájos vidéki ház lenne, akár egy Watteau által rajzolt régi fametszetből lépett volna elő, úgy tűnik, mintha varázslat által került volna ide.
Ez Bagnolet vára utolsó emléke, egy hatalmas vidéki kúria, mely a XVIII. században a singleur Philippe d'Orléans, majd az Orléans hercegnője, Anne-Marie de Bourbon tulajdonában volt. Emellett ritka példája a Régensek korabeli pavilonnek.
Képzeljük el: abban a korban ez a terület csak mezők, francia kertek és bőséges bokros ligetek voltak. A hercegnő, fáradt a versailles-i protokoll és a párizsi pompa monotonitásától, ide menekült, hogy élvezze a vidéki élet egyszerű örömeit. Ebben a bucolikus hangulatban épült meg ez a kis építmény, 1722 és 1727 között, egy remete hely, ahová a látogatók teázni, olvasni vagy csupán álmodozni jöttek messze a város zajától.
Amikor meglátogatjuk az Egészségpavilont, az egyik, ami igazán megdöbbent, az a emberközeli méret. Nincsenek monumentális oszlopok vagy lenyűgöző freskók, inkább finom elegancia és ésszerűség jellemzi. Belül kellemes, halk hangulatú termek várnak, finoman kidolgozott fával díszítve, és eredeti falképek színesítik a teret.
Sajnos, nem lehet könnyen megtekinteni, de külső megfigyelésre továbbra is van lehetőség, hiszen a rácsokon keresztül jól látszik a pavilon és annak kertje.
Ez az oldal tartalmazhat mesterséges intelligenciával támogatott elemeket, további információ itt.
