2026. július 8-án kerül a mozikba Thomas Kail rendezésében készült film, amely a tengert hívó fiatal hajósnő történetét meséli el. Vaiana először hagyja el Motunui szigetének korallzátonyát, hogy népe jólétéért tegyen. Ő és Maui, a már az eredeti animációs film központi alakjaként feltűnő alakváltó félisten, együtt kelnek át az óceánon.
A filmet Dwayne Johnson, Dany Garcia, Beau Flynn, Hiram Garcia és Lin-Manuel Miranda készíti. Auliʻi Cravalho, Vaiana eredeti hangja az animációs filmekben, a főproduceri kör tagja.
Mi a véleményünk a Vaiana, a világ vége legendája?
Kár volna tagadni, hogy volt okuk a gyanakvásra. Vaiana, a világ vége legendája első bemutató felvételei könnyen élőszereplős remake-et sejtettek, kissé merev, túl fixált, talán kevésbé szabad, mint a 2016-os animációs film. A képernyőn viszont valóságos sokk érkezik: Thomas Kail filmje sokkal szebb, tágabb és élettel telibb, mint amit a trailerek sejtetni engedtek.
Franciaországban július 8-án kerül bemutatásra a Vaiana, a világ vége legendája, amely Motunui hősnőjének, a tengerhívásra reagáló lány történetét meséli tovább, s amely népe megmentéséért indul útra. Catherine Laga’aia alakítja Vaianát, miközben Dwayne Johnson visszatér Maui szerepébe, akit már a mozifilmben is szinkronizált a maga idejében.
Az első jelenetektől fogva egyértelmű, hogy a film megpróbálja megvalósítani ígéretét: élőszereplő változatban újra elmeséli Vaianát, a Disney látványos eszközeivel, és egyúttal igyekszik megőrizni a modell érzelmét.
A jó hír az, hogy ez az ígéret gyakran teljesül. Vizuálisan a film valódi nagylelkűséget mutat. A tájak lélegeznek, a fény adja a díszletek hangerősségét, az óceán pedig visszaadja azt a szinte varázslatos jelenlétet, amely az eredeti film erősségét jelentette. A vizuális effektusok nem csak annyit jelentenek, hogy kipipálják a checklistát: velük együtt folytatja az utazást a kaland, megteremti az utazás érzését, és visszaadja a nagy mitologikus pillanatok mozi-szerű, családi volumenét.
Időnként érezhető a Disney-gép zaja, de az egésznek tiszta, közvetlen szépsége van, amely különösen jól áll a hatalmas vásznon.
A film igazi személyisége mégis Dwayne Johnson. Féltünk attól, hogy Maui rugalmatlanná válik, fakóbb lesz vagy kevesebb benne a kifejezőerő, amikor élőszereplőbe költöztetik. Inkább éppen az ellenkezője történik. A színész olyan személyként adja a karaktert, aki erőteljes testiségével ott van, s emellett humorral, melegséggel és váratlan sérülékenységgel is megdöbbentően árnyalt. Erős, magabiztos, a haermut elég karizmatikus, de sosem lesz egyszerű vonzerejű attrakció.
A poénokban és a könnyedebb, érzelmesebb részekben is Maui sűrű, gazdag, így a karakter rendkívül szerethetővé válik. És, a trailerek idején sokat emlegetett részletként, a külső spektruma a filmben sokkal jobban passzol az egészhez, mint az egyes részletekben: a frizura, a tetoválások, az alkat és a játék végül egybeépül a világgal.
Vele szemben Catherine Laga’aia Vaianát őszintén hozza. A film nem próbálja meg újra feltalálni a hősnőt, inkább földközelibb, fizikailag is jelenlévőbb alakítást ad neki. A szemek, a mozdulatok, az a mód, ahogyan a teret használja, lehetővé teszi, hogy a karakter elszántsága visszatérjen anélkül, hogy egyszerűen utánzás lenne az animációból. A történet szíve továbbra is egy olyan fiatal lányé, aki szerint a kilátásai nem merülhetnek ki a félelemben, a kötelességben vagy a merev hagyományban.
Ez a dimenzió működik még most is, különösen, mert a film megőrzi kalandvágyó lendületét és közvetlen átadási módját.
Ez azonban a film határvonalát is meghúzza. Vaiana, a világ vége legendája annyira hű marad az eredeti animációhoz, hogy időnként hiányozhat belőle a saját szabadsága. A történet ütemezése, a dalok, a nagy érzelmi csúcsok, a már-már közismert jelenetek mind ott vannak, szinte azonos formában. Ez a hűség kissé megnyugtató, ugyanakkor a gyermekeknek, a családoknak és a rajongóknak pontosan azt adja vissza, amit eredetileg vártak.
Ugyanakkor marad egy kis hiányérzet is: egy hatalmas, mítoszokkal és családi kötelékekkel, örökséggel és területi kérdésekkel teli univerzumot hagy ki, amelyet a film másként is kibontakoztathatott volna.
A paradoxon pedig ott rejlik: mintha jobban sikerülne a remake a formájában, annál inkább szeretnénk, ha kockázatot vállalna. A élőszereplős átköltés lehetett volna az idő egy új jelenet feltárására, bizonyos konfliktusok áthelyezésére, Vaiana és népe közti kapcsolatrendszer mélyítésére, vagy Maui útjának kicsit másvonalú kibontására. Ehelyett a film a 2016-os klasszikus nyomán halad, megbízhatóan, de néha túl óvatosan.
Csodáljuk a képet, mosolygunk a találkozásoknál, a dalok sodrásában maradunk, majd észrevesszük, hogy egy kicsit véget ér egy oldal, amely soha nem érkezik meg.
Ez a valódi meglepetés hiány nem akadályozza meg, hogy a film családi látványként működjön. A dalok továbbra is hatásosak, a kalandjelenetek ritmusa megvan, az érzelmek áramlanak, és az egész azzal a méltósággal működik, hogy sosem tűnik cinikusnak. Érezhető a vágy, hogy ezt a világrendet elevenen, testben, díszletekben és fényben élővé tegyék. Egyszerűen Vaiana, a világ vége legendája inkább egy gyönyörű reinkarnáció, mint egy újrafeldolgozás. Emléket ébreszt, inkább, mintsem átalakítana.
A film tehát inkább a családokat, a gyerekeket, a Vaianát kedvelő nézőket célozza meg, és azokat, akik szeretik a Disney nagy zenei történeteit látványos, közvetlen formában visszakapni. Emellett a Dwayne Johnson rajongói is találhatnak benne egy igen átfogó, erős jelenlétet, amely ötvözi a komikus erőt, a karizmatikusságot és az érzelmeket.
Kevésbé fog tetszeni azoknak a nézőknek, akik már unják a Disney élőszereplős remake-jeit, vagy akik remélték, hogy ez a formamegváltoztatás újabb mondanivalót adhat a történetnek. Az animáció szerelmesei pedig hiányolhatják azt a stilizáltságot, a szabadságot a grafikai megoldásokban és a tiszta vizuális találmányt, még akkor is, ha ez a változat részben a méretében és a megtestesülésében kompenzál.
