A XVIII. századi Párizs szívében minden nap egy nagyobb tömeg gyűlik össze a szerény Saint-Marcel-féle temetőnél a kistemető környékén... Nem egy emlékművet néznek, sem nem egy szertartást figyelnek, hanem gyógyulást remélnek, egy csodát látnak, vagy olyan jeleneteket tapasztalnak, amelyekre sokan mondják: megmagyarázhatatlanok. Betekintésük néhány évig a Saint-Médard-temető lett az ország egyik legvitatottabb helyszínévé, annyira, hogy Louis XV beavatkozását is kiváltotta. Egy valós történet, amely mintha egy fantasztikus regény lapjairól lépett volna elő.
Minden 1727-ben kezdődik, amikor meghalt diakónus François de Pâris, a jansenista irányzat egyik alakja, híres aszketikus életéről és arról, hogy a legszegényebbek mellett állt ki. Sírja a Szent-Médard temetőben található, és hamar olyan hívők gyűlnek köré, akik szerint rendkívüli gyógyulások történnek ott. Olyan korban, amikor a gyógyítás még korlátozott volt, és a vallási kérdések a társadalom minden rétegét átszőtték, a történetek Párizs városában rendkívül gyorsan terjedtek. A zarándoklatok szaporodnak, és a sírhely valódi népi áhítat központjává válik.
De a tanúk vallomásai hamarosan sokkal látványosabb fordulatot vesznek. Zarándokok esnek transzba, rohamokban rángatódznak, sikítanak, vagy olyan pózokat vesznek fel, amelyeket a tanúk lehetetlennek tartanak. Némelyikük még a híres „segítség” eljövetelét is követeli: deszkákkal, rönkökkel vagy vasrúdakkal akarnak megveretni magukat, azon a meggyőződésen alapulva, hogy ezek az ütlegek enyhítik szenvedéseiket, nem pedig súlyosbítják azokat. A korabeli krónikások olyan jeleneteket írtak le, amelyek ma már a megszállottság történeteit idéznék vagy egy horrorfilm bizonyos snittjeit idéznék fel. Három évszázaddal később óvatosan is a Az Ördögűző által népszerűsített képzeletre gondolhatunk, míg a kortársak egyértelműen vallási jelenségként élték meg az eseményeket.
A botrány gyorsan túlmutat a spirituális kereten. A vallási vezetők az ilyen megnyilvánulások értelmezésén vitatkoznak, miközben a királyi hatalom attól tart, hogy egyre nehezebben kontrollálható tömegek gyülekeznek. 1732-ben XV. Lajos elrendeli a Saint-Médard temető bezárását, hogy véget vessenek a zarándoklatoknak. A döntés nyomán megszületik egy névtelen mondat, amely a temető kapujára került fel: "A Király nevében: Isten ezen a helyen csodát tenni nem enged". Ez a mondat egyszerre ironikus és éles hangvételű, és az egyik legismertebb kifejezés maradt a párizsi történelmből.
Ma Saint-Médard-i Convulsionnaire-ok esete az egykori Párizs egyik legkülönösebb fejezeteként él a köztudatban. Néphiedelmek, vallási összecsapások és politikai döntések árnyékában ez az ügy bizonyítja, hogy a francia főváros nemcsak Victor Hugo regényeit vagy a Fantômas nyomozásait inspirálta meg, hanem saját történetekkel is dicsekedhet. Sőt, saját történetalistája is van, ahol a Történelem és a természetfeletti egyetlen pillanatra egymás mellett halad.
Ez az oldal tartalmazhat mesterséges intelligenciával támogatott elemeket, további információ itt.
